Az internet első nagy pillanatai

2574

Logikus lenne az internetről szóló kvízt azzal a kérdéssel kezdeni, hogy mikor is találták fel az internetet. De mivel nagyon nehéz egyetlen pillanathoz kötni az indulást, vagy egy pontos, rövid kérdést megfogalmazni ezzel kapcsolatban, inkább röviden összefoglaltuk a kezdeteket:

Az első lépések az 1960-as években történtek, akkor szivárogtak át az első kapcsolódó katonai fejlesztések a civil szférába. Abban az időben merült fel az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei továbbra is működőképesek maradnak.

 

 

1969-ben kezdett működni az első olyan rendszer, amely az információkat kisebb csomagokban továbbította a hálózatra kapcsolt gépek között, ez tekinthető a mai internetes adattovábbítás ősének.

Internet - social media

1972-ben született meg az első e-mail-program, 1974-ben használták először az „internet” kifejezést.

Az első domainnevet, a symbolics.com-ot 1985-ben jegyezték be. Érdekesség, hogy a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg éppen ebben az évben született. A webcím eredeti tulajdonosa egy számítógépgyártó vállalkozás volt, ma internetes múzeumként üzemel.

A howoldistheinternet.net (mennyi idős az internet) weboldal, ahol napokban számolják, mióta működik a világháló, 1989-re teszi a kezdetet: Tim Berners-Lee, a Svájcban található CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) munkatársa ekkor dolgozta ki a web alapelveit, amelynek eredeti célja a világszerte különböző intézményekben dolgozó kutatók közötti automatizált információmegosztás volt.

1993. április 30-án jelentette be a CERN, hogy a világháló mindenki számára szabad és ingyenes.

Mi történt később? Ki tudod választani a helyes válaszokat? (Az eseményekre nem időrendben kérdezünk rá!)

 

 

/
Internet kvíz
Kérem a kérdéseket!
Mikor indult el a Facebook?
Question Image
Mikor került fel az első videó a Youtube-ra?
Question Image
Mikor használták először a : - ) jelet?
Question Image
Mikor alapították a Google vállalatot?
Question Image
Melyik volt az első év, amikor a mobilról internetezők száma meghaladta az asztali eszközöket használók számát?
Question Image
Mikor jelent meg az első iPhone, ami ugyan nem az első volt az okostelefonok között, de a használatban áttörést hozott?
Question Image
Az első webkamerát a Cambridge-i Egyetemen üzemelték be, abból a célból, hogy a munkatársak távolról is figyelemmel tudják kísérni, érdemes-e még elsétálni a kávéfőzőig, maradt-e még kávé. Mikor történt ez?
Question Image
/
Kérem az eredményem!
Kérdések és válaszok áttekintése

 

 

 

ElőzőKérdések újrakeverve: a legnehezebb kérdések a héten (június 15–19.)
KövetkezőLám, a láma…