A heti új kvízeinkben találgattuk az állatok színeit, ettünk paradicsomot, kiválasztottuk a nagyobbat-magasabbat-hosszabbat, körülnéztünk a periódusos rendszerben, pénteken pedig már a pünkösdre készülődtünk.
Rekord számú válasz érkezett a kérdésekre, amik között most is voltak olyanok, amik nagyon könnyen mentek, és persze olyanok is, ahol a hibás válaszok voltak többségben.
Szokás szerint kezdjük a hétvégét a könnyebb kérdésekkel!
/
Kérem a kérdéseket!
Milyen színű a boldogság madara?
A boldogság kék madara, melyet minden ember keres, Maurice Maeterlinck (1862–1949) belga flamand származású francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró fantáziájában született. A kék madár című, világsikert aratott színművet 1909-ben mutatták be először, azóta számtalanszor újra színpadra állíották és feldolgozták.
A ma született bárány ártatlan, a ..... bárány pedig bűnös, vagy valamilyen rossz tulajdonságával kitűnik a közösségből, a családból. Milyen is a színe?
A fekete bárány kifejezés eredete a bibliai időkre nyúlik vissza. Ekkor volt szokás, hogy a zsidók kiválasztottak egy fekete bárányt, jelképesen rákenték vétkeiket, majd az állatot kihajtották a pusztába, hogy elpusztuljon a bűnökkel együtt.
Melyiknek nagyobb a területe: Bécs vagy Budapest?
Budapest területe 525,2 km2, Bécs területe 414.6 km2.
Melyik hidegebb? A Földön mért legkisebb hőmérséklet, vagy az éjszaka a Holdon?
A Földön a leghidegebb mért hőmérséklet -93,2 °C, az Antarktisz egy hatalmas jégképződményén. A Holdon éjszakánként -170 °C-ra is lecsökken a hőmérséklet.
Milyen színű a paradicsom virága?
A paradicsom virága sárga, a burgonyafélékre jellemző alakú - a paradicsoma burgonyafélék családjába tartozik.
A legkisebb atomtömegű fém és a legkisebb sűrűségű szilárd elem. A modern akkumulátorok és elemek egyik legfontosabb alapanyaga. Melyik ez az elem?
A lítium a periódusos rendszer I. főcsoportjába, az alkálifémek közé tartozó kémiai elem. Vegyjele Li, rendszáma 3. Elnevezése a görög λίθος (lithosz, kő) szóból ered. Régies magyar elnevezése lavany. Elemi állapotban lágy, ezüstfehér színű fém.
Egyik legfontosabb felhasználási területe az elemek, akkumulátorok gyártása: a lítiumion-akkumulátorok mára több területen forradalmasították az energiatárolást.
Egyik legfontosabb felhasználási területe az elemek, akkumulátorok gyártása: a lítiumion-akkumulátorok mára több területen forradalmasították az energiatárolást.
A piros vagy kerti bazsarózsa virágzása pünkösd ünnepének idejére esik, emiatt pünkösdirózsának is hívják.
Igaz. A piros vagy kerti bazsarózsa (Paeonia officinalis) a kőtörőfű-virágúak (Saxifragales) rendjén belül a bazsarózsafélék (Paeoniaceae) családjába tartozó növény. Virágzása pünkösd ünnepének idejére esik, emiatt pünkösdirózsának is hívják, amely a német Pfingstrose tükörfordítása.
A bazsarózsa név délszláv eredetű. A pünkösdi rózsa neve valószínűleg a reneszánszban a pogány római rózsaünnepek emlékeként támadt fel.
A bazsarózsa név délszláv eredetű. A pünkösdi rózsa neve valószínűleg a reneszánszban a pogány római rózsaünnepek emlékeként támadt fel.
/
Kérem az eredményem!
Az eredményed:
Kérdések és válaszok áttekintése
Sorry, no results found.
Please repeat the quiz and try different answer combinations.Ez most nem sikerült túl jól...
Megpróbálhatnád még egyszer! Kattints a piros gombra!
Oszd meg, hogy az ismerőseid is játszhassanak!
Nem rossz, de ...
... lehet, hogy még jobban sikerül, ha újra megpróbálod!
Oszd meg, hogy az ismerőseid is játszhassanak!
Szuper vagy, gratulálunk!
Csak egyetlen választ rontottál el.
Oszd meg, hogy az ismerőseid is játszhassanak!
Wow! Ez aztán igen!
Tökéletesen válaszoltál az összes kérdésre!
Oszd meg, hogy az ismerőseid is játszhassanak!