A fekete macska, aki a babona szerint szerencsétlenséget hoz, nem tűnik fel a kvízben, de hét másik állat színére rákérdezünk. Hányat ismersz közülük?
/
Kérem a kérdéseket!
Milyen színű a boldogság madara?
A boldogság kék madara, melyet minden ember keres, Maurice Maeterlinck (1862-1949) belga flamand származású francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró fantáziájában született. A kék madár című, világsikert aratott színművet 1909-ben mutatták be először, azóta számtalanszor újra színpadra állíották és feldolgozták.
Milyen színű kisegérnek nevezzük a félénk, visszahúzódó, csendes személyt?
A szürke kisegér egyes meghatározások szerint kedveskedő kifejezés a szerény, visszahúzódó személyekre, máshol az önbizalomhiányos, magáért kiállni képtelen, örök vesztes szinonímájának tekintik. A kifejezést a németek is használják.
Milyen színű hollót emlegetünk, ha valamire azt akarjuk mondani, hogy nagyon ritkán fordul elő?
A hollók között nem fordul elő egyszínű fehér tollazatú faj. Nagyon ritkán születhetnek albínó állatok, de ez az állapot a vadon élő madaraknál a rejtőzködőképesség elvesztése, valamint a szem érintettségéből adódó látászavarok miatt igen gyorsan végzetessé válhat.
Milyen színű szamár tűnik el a ködben?
Eltűnt, mint szürke szamár a ködben - szól a mondás. Pontos eredete nem ismert.
A ma született bárány ártatlan, a ..... bárány pedig bűnös, vagy valamilyen rossz tulajdonságával kitűnik a közösségből, a családból. Milyen is a színe?
A fekete bárány kifejezés eredete a bibliai időkre nyúlik vissza. Ekkor volt szokás, hogy a zsidók kiválasztottak egy fekete bárányt, jelképesen rákenték vétkeiket, majd az állatot kihajtották a pusztába, hogy elpusztuljon a bűnökkel együtt.
Azokat a nagy állami beruházásokat, amelyek többe kerülnek az országnak, mint amennyi hasznot hajtanak, illetve szélesebb értelemben minden olyan tulajdont, aminek a fenntartása több költséggel jár, mint amekkora a haszna, értéke, és amitől nehéz megszabadulni, a közgazdaságtan elefántnak, mégpedig egy bizonyos színű elefántnak nevezi. Milyen a színe?
Az ázsiai elefántok között előforduló különleges, ritka színváltozatú állatok nagy becsben álltak a történelem során és állnak mind a mai napig, főleg Délkelet-Ázsiában. Színük nem fehér volt, hanem inkább világos rózsaszín-szerű, a fehér szót inkább a tisztaság értelmében használták. Birtoklásuk az uralkodók számára annak szimbóluma volt, hogy a monarchia erős és igazságosan kormányozzák.
A kifejezés közvetlenül abból a történetből ered, miszerint Sziám (a mai Thaiföld) egy régi királya fehér elefántot adományozott megunt udvaroncainak, hogy őket anyagilag tönkretegye a szent állat tartásával járó magas költségek miatt.
A kifejezés közvetlenül abból a történetből ered, miszerint Sziám (a mai Thaiföld) egy régi királya fehér elefántot adományozott megunt udvaroncainak, hogy őket anyagilag tönkretegye a szent állat tartásával járó magas költségek miatt.
Milyen színű heringnek nevezik azt az információt, vagy vita során azt az érvet, ami eltereli a figyelmet az eredeti tárgytól, akár véletlenül is, de gyakran szándékosan?
A vörös hering tükörfordítása az angol "red herring" kifejezésnek, ami valójában füstölt heringet jelent. Az elnevezés onnan ered, hogy a betörők füstölt heringeket használtak a nyomkövető kutyák figyelmének elterelésére, mert a füstölt hal erős szaga el tudta fedni az eredeti nyomot.
/
Kérem az eredményem!
Az eredményed:
Kérdések és válaszok áttekintése
Sorry, no results found.
Please repeat the quiz and try different answer combinations.Ez most nem sikerült túl jól 🙁
Megpróbálhatnád még egyszer! Kattints a piros gombra!
Oszd meg, hogy az ismerőseid is játszhassanak!
Nem rossz!
Lehet, hogy még jobban sikerül, ha újra megpróbálod?
Oszd meg, hogy az ismerőseid is játszhassanak!